Ahhoz, hogy lássuk, miért kell feldolgozni a szülésünk/szüléseink élményét/élményeit, először azt kell megnéznünk, hogy miért nem mindegy, milyen emlékeket őrzünk erről az eseményről.

Persze, az mindenkinek kézenfekvő, hogy ha valamilyen horrorisztikus dolog kísérte az egyébként felemelőnek várt eseményt, akkor szükség van arra, hogy helyre tegyük az átélteket. Az viszont már kevésbé egyértelmű, hogy ha minden simán ment, vagy legalábbis nem volt semmi nagyon negatív, akkor miért van értelme mégis ezzel foglalkozni.

Közkeletű és kissé elcsépeltnek tűnő kijelentés, hogy egy baba születésekor anya, apa és család is születik. Az, hogy ezt milyen érzések kísérik, mindenki számára meghatározó a későbbiek során is, vagyis kihat arra, hogy ki hogyan érzi majd magát a szerepében. Energetikailag mindannyian össze vagyunk kötve egymással, így akkor is átéljük egymás érzelmeit, ha azok nem kerülnek felszínre, nem juttatjuk kifejezésre őket.

Így a baba számára is érezhető édesanyja bizonytalansága, fájdalma, esetleges megalázottsága, elnyomottsága és bármilyen más negatív érzelme, annak ellenére, hogy jó anya akar lenni vagy éppen igyekszik ezeket nem megélni vagy túllépni rajtuk. És természetesen az apa is ezek mentén fogja megtalálni magát a rendszerben, hiszen számára a nő a „lámpás az éjszakában”. Ugyanakkor tévedés lenne azt gondolni, hogy a pozitív élmények nem várnak feldolgozásra, hiszen az újdonság ereje, az elsöprő érzelmek ugyanúgy leterhelhetik és elbizonytalaníthatják az embert.

Sajnos, manapság a szülések túlnyomórészt medikalizált körülmények között zajlanak, ami nem tesz jót a szülés megélésének, az esemény spirituális-lelki megélésének. Sokan úgy futnak neki a szülésnek, hogy „nem baj, majd túlesünk rajta, néhány nap múlva otthon leszünk”, pont amiatt, hogy tisztában vannak vele, a szülésük körülményei nem lesznek ideálisak, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Az ilyen helyzetek idézik elő azt, hogy a tágulás hirtelen megáll, és végül életmentő császármetszés során jön világra a baba.

Rengeteg a vita a császármetszések „létjogosultsága”, gyakoriságának túlzott volta miatt, és a császármetszéssel szülő anyukák is – joggal – háborognak azon, hogy a társadalom lenézi, alsóbbrendűnek tartja, ha egy gyermek így születik meg, nem természetes úton. Ezt, illetve bármilyen eseményt, amely a tervezetthez képest másképp alakult, szintén a szülésélmény-feldolgozás keretein belül tehetjük helyre.

Folytatom!