Szertartások a nők életében
2015. november 12. írta: KK Kriszta

Szertartások a nők életében

Ezzel a sorozattal azt szeretném megmutatni – elsősorban a női olvasóknak, de természetesen a téma iránt érdeklődő férfiaknak is nagyon örülök – hogy miért tesznek hozzá a szertartások az életünkhöz, milyen kifejezetten a nők számára nagy jelentőségű szertartások vannak, hova vezet az, ha ezekben elmerülünk.

Szertartások – miért kellenek?

Szertartáson a valamilyen okból kiemelt napokhoz, napszakokhoz vagy hosszabb időszakokhoz kapcsolódó, általában szimbolikus tartalmakat hordozó cselekvéssort és a hozzá tartozó külsőségek összességét (ruha, díszítés, eszközök) értjük. Napjainkban gyakran igyekszünk a szertartások jelentőségét bagatellizálni, de ez főleg azért lehetséges, mert nem értjük se a külsőségek, se az imák, ráolvasások valódi értelmét, a szimbólumok már nem üzennek nekünk semmit.

45254413_l.jpg

A szertartás lényege az, hogy az adott dologgal összhangba hozza az embert, segítse a ráhangolódást. Például az étel megáldása elfogyasztás előtt az egyik legegyszerűbb szertartásunk, amelynek célja, hogy összhangba kerüljünk a dologgal, amellyel táplálni kívánjuk a testünket.

Milyen kifejezetten női szertartások vannak?

A nők életéhez tartozó szertartásoknak két nagy csoportja van: az életszakaszok határát jelző ünnepek és az azokat megkoronázó szertartások (pl. nemi érettség, azaz az első menstruáció, férjhez menés és az első szexuális élmény, szülés és anyává válás). A másik a női élet periodicitását és annak szakaszait jelző események szertartásai, azaz a méh folyamatos változásaihoz kapcsolódó szakaszok „kis ünnepei”.

Mindkét csoport szertartásai már nagyon töredékesen vannak jelen az életünkben, sőt ezek egy része ünnep és szertartás helyett inkább titkolandó. A havi vérzést a nőknek nem hogy a férfiak, de még maguk előtt is titkolni illik, tamponokkal, színes és illatos betétekkel valamint hormonális fogamzásgátlókkal és fájdalomcsillapító gyógyszerekkel takarjuk el saját magunk elől a történéseket és velejáróikat, illetve folytjuk el még a hozzá kapcsolódó érzéseket is.

Azt szeretném kicsit körbejárni, hogy miért nem jó ez így, milyen módon okoz ez zavart nem csak a női identitásunkban, hanem az egészségünkben is. Kövessetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr258073176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása