A hajszín megváltoztatásával már az ókortól kezdve foglalkozott az emberiség.

Kezdetben – sőt egészen két évszázaddal ezelőttig – a természetes anyagok alkalmazása volt a jellemző, egyaránt alkalmaztak festőgyógynövényeket (kamilla, henna, dió, indigó, festő csülleng), és különféle vegyületeket is (mésztej, hamuzsír). Később bővült a növények köre (sáfrány, rekettye, rebarbara) és az alkalmazott vegyületek száma is nőtt (timsó, szóda). Ezek az eljárások egyáltalán nem voltak veszélytelenek, gondoljunk csak arra, amikor ólomból készült fésűvel sötétítették a hajukat.

Ebben az időszakban még ritka volt az a törekvés, hogy a meglevőnél világosabb hajszínt érjenek el, ennek egyik oka az volt, hogy a szőke hajszín – érdekes módon – minden korban és társadalomban könnyű vért tükrözött, a másik oka pedig az, hogy nem ismerték az eljárást, amellyel a haj színanyagát semlegesíteni tudták volna.

Az 1800-as évek végén kezdtek a hidrogén-peroxiddal kísérletezni, majd az 1900-as évek elején Eugene Schueller – a L'Oreal cég megalapítója – textilipari vegyi anyagokkal kezdett hajfestékeket készíteni. Ő a PPD-t (para-fenilén-diamin) alkalmazta a sötét hajfestékekben, amiről mára bebizonyosodott, hogy súlyos allergén, károsítja a DNS-t, rákot okoz és a kiválasztó szerveinket is károsítja.

A hajfestéssel kapcsolatos igényeknek a színes televíziózás elterjedése adott óriási lendületet. A sztárok valós megjelenésének láthatóvá tétele mind a színészek, mind a követőik igényét megnövelte a fejlett technológiák alkalmazására a kozmetikában.

Hogy működik a tartós hajfesték?

A tartós hajfestékek aprócska molekulákat tartalmaznak, amelyek méretüknél fogva be tudnak jutni a hajszálak belsejébe. Ezek bejutását és bennmaradását oxidálószerek alkalmazásával biztosítják. Az oxidálószerrel való összekeverés után ezek az apró molekulák kémiai reakció révén megkapják a színüket és megnövekvő méretüknél fogva alkalmassá válnak arra is, hogy a hajszálak belsejében megtapadjanak.