A krémezés művészete
2015. február 27. írta: Pereckeke

A krémezés művészete

Be kell vallanom, nem vagyok egy hardcore arckrémvásárló, sőt egész életemben igyekeztem egy-egy “szeretemmárkát” kiválasztani, aztán azt használtam egészen addig, amíg kapni lehetett. Manapság az ember csak kapkodja a fejét, hogy hányféle összetételű, hatóanyagú, hiperinnovatív gyártástechnológiájú krém létezik. De higgyétek el nekem, mindegyik hatását el lehet rontani, ha nem megfelelően használja az ember.

Kenés előtt mindig tisztíts!

Nagyon fontos, hogy mielőtt bármit kenünk az arcunkra, alaposan tisztítsuk meg. Ennek több oka is lehet. Egyrészt reggel, felkelés után a bőr felszíne tele van méreganyagokkal (ha zsíros a bőrünk, egy réteg olajjal is), hiszen a szervezet éjszaka méregtelenít és az eredmény egy részét a bőr felszínére dolgozza ki. Akár követi krémezés, akár nem (bár inkább kövesse!), mindenféleképpen sürgősen el kell távolítani ezt a méreg-réteget, különben csúnya következményei lesznek: szürkeség, pattanások, mitesszerek, pörsenések.

shutterstock_207457069_kicsi_0227.jpg

Másrészt, azt ugye már mondani sem kell, hogy a sminket alaposan le kell mosni a “szerepelés” befejezése után, ezt követően lehet szintén krémezni.

Hogy milyen tisztítási módot használsz, rajtad múlik, érdemes próbálgatni, hogy neked mi jön be leginkább: mikroszálas kendő, arclemosótej, olajos arctisztítás, tisztító habok vagy gélek alkalmazása.

Tisztítás után mindig krémezz!

Az arctisztító szerek mindig szárítanak kicsit, még akkor is, ha alapból zsíros a bőröd. Ennek oka az, hogy a szárazság vízhiányból adódik, aminek semmi köze a bőr zsírtartalmához. Ha a tisztítás után nem krémezel, a bőröd viszketős, feszülős maradhat, és ha hagyod kiszáradni, azzal további zsírosodásra is késztetheted.

Milyen krémet használj? Ezt mindenkinek magának kell eldönteni, az alapszabály annyi, hogy éjszakára érdemes kissé nehezebbet, nappalra kissé könnyebbet választani. Általában érdemes vékony rétegben felvinni a krémet, sőt egy pár perc múlva konyhai törlőkendővel vagy kozmetikai kendővel felitatni a fölösleget.

A szemkörnyékre érdemes kifejezetten szemránckrémet vagy szemkörnyék-ápolót használni, mert ezek molekula-nagysága kisebb, hogy a finom pórusokon fel tudjon szívódni.

Tonik vagy nem tonik, ez itt a kérdés

Sok vitát kiváltó kérdést tettem fel a címben, aminek eldöntése szerintem szintén egyéni ízlés kérdése. A tonikot a tisztítás és a krémezés között kellene használni, a feladata az volna, hogy eltávolítsa a tisztítószer maradványait és összehúzza a lemosás során kitágult pórusokat.

Vannak, aki szerint erre csak a zsíros bőrnél van szükség, de sajnos az az igazság, hogy a száraz bőrűek között is vannak akik tág pórusokkal rendelkeznek (és fordítva). Tény, hogy száraz bőrűeknek kifejezetten tilos alkoholtartalmú tonikot használni (sőt zsíros bőrűeknek sem ajánlott)! Viszont vannak száraz és érzékeny bőrre való készítmények, amelyek használata kifejezetten kellemes lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr287212081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása