Bevallom, évek óta mániámat képezik a hidegen sajtolt olajok. Említettem már egy korábbi bejegyzésben, hogy próbáltam krémeket keverni belőlük, de ugyanolyan – sőt még nagyobb – lelkesedéssel eszem őket. Próbálgatom, kóstolgatom, elcsábulok és élvezem rettentően.

Ámor nyila egy természetgyógyász tanfolyamon fúrta át a szívem, amikor a tanítónk sokat beszélt arról, hogy a hidegen sajtolt magolajok (amelyek természetesen nem csak olajos magvakból készülnek, hanem pl. számtalan vad növény magjából is!) a népi kultúránk szerves részét képezik, ugyanúgy gyógyítottak velük, mint a növényi főzetekkel.

Azóta rendszeresen böngészem a kínálatot és a különféle olajak leírásait is, és hol céltudatosan (pl. ilyen-olyan vitaminra), hol vonzalom alapján (a dióolaj irgalmatlan finom), hol kíváncsiságból (mi a fene lehet az a feketecsalán magolaj) választok, és rendületlenül fogadom örökbe az üvegcséket.

Nem mondom, van amelyikért a fizetendő váltságdíj meghökkentően magas, de ezt mindig abban az arányban kell nézni, hogy mennyit kell (szabad) enni belőle, mennyi ideig és milyen hatást várunk.

Összefoglalom pár szóban, hogy miért szeretem a hidegen sajtolt olajakat. Egyrészt, szeretem az egyszerű dolgokat. Pl. egy olajról könnyen megállapítható, hogy megfelelő minőségű-e, hiszen ha rá van írva, hogy 100%-os és finomítatlan, akkor valószínűleg oké lesz. A finomítottat nem szabad megvenni, mert azt szénhidrogénekkel kezelik! Egy hiányossága lehet még, ha nem megfelelő helyen vagy módszerek mellett termett, de ha bio minőséget választunk, ezt a kockázati tényezőt is kiküszöbölhetjük.

Nem mostanában volt az sem, amikor úgy döntöttem, hogy a szintetikus vitaminjaimat leváltom ezekre. Nagyjából akkor, amikor arról olvastam, hogy a szintetikus vitaminok többet ártanak, mint használnak, mert nem tartalmazzák azokat a vegyületeket, amelyek a felszívódásukhoz szükségesek, azok csak természetes alapanyagokból kivont vitamin-komplexben vannak benne. Mint például a hidegen sajtolt olajokban.