Mert ugye akinek babája van, az hordozza, hurcolja, hordja, cipeli mindenhova, és otthon is, éjt nappallá téve. Ha első baba, sírós, hasfájós, ölbebújós, akkor jó esetben a hurca reggeltől estig tart (ja és még jópárszor éjjel is előadhatjuk a szellemek hordozós táncát). Ilyenkor gyakorlatilag folyamatosan tele van, és előbb-utóbb majd' leszakad a kezünk, ahogy nő a baba, egyre többet zsibbad a vállunk, beszakad a hátunk, eltörik a gerincünk.

Sokan vagyunk, akiknek igazi kínszenvedést jelent ez az időszak, pedig vártuk a babát és imádjuk őt, csak épp fizikailag nem bírjuk a megterhelést. Vagy csak nem jól csináltunk valamit?

A babahordozás, mint fogalom azt fedi, ha a csecsemőt valamilyen hordozóeszközzel – leggyakrabban kendővel – magunkra erősítjük, nem kizárólag közlekedés céljából. A hordozott baba úgy van rögzítve édesanyja (vagy más rokon és nem rokon) testén, hogy közben a kezek felszabadulnak, így azt csinálunk, amit akarunk. Nyilván a tevékenységek megválasztásánál ügyelni kell arra, hogy ne veszélyeztessük a babát. A hordozás alapjául szolgáló kötéseket pedig úgy találták ki, hogy kíméljék a cipelő felnőtt gerincét és ízületeit, így gyakran még mozgásszervi panaszoktól szenvedőeknek sem kell lemondani erről a nagyszerű dologról.

A kezdeti időszakban a hordozás azt a célt szolgálja, hogy a baba megkapjon egy csomó olyan impulzust, amit az anyaméhben is megkapott. Az újszülött kötések betakarják a baba fejét is, így tompított zajok, halványabb fény jut el hozzá, miközben élvezi anyja testének melegét, érzi az illatát, hallja a szívverését. Ezek a körülmények általában hipnotikusan hatnak a csecsemőre, aki perceken belül elalszik a felkötés után.

A későbbiekben megnyugtatásra, elaltatásra, szoptatásra, és csak úgy a „szimbiózis” élvezetére alkalmas a hordozás. A cseperedő gyermek igényei szerint újabb és újabb kötési módokkal tudjuk az édesanya és a pici számára megteremteni a teljes kényelmet és biztonságot.

A kötéssel kapcsolatos alap elvárások a következők: A baba ne lifegjen, azaz olyan szorosan kell kötni, hogy ne tudjon a súlypontja a felnőttétől elmozdulni. A baba bebillentett csípővel, C-alakban üljön, ebben az esetben csípője és gerince végig megfelelően kitámasztásra kerül a kendő szövetének rugalmas mégis masszív volta révén. A baba térdei legyenek magasabban mint a feneke (ez a C-alak feltétele is). A kendő ölelje körbe a babát, a következőképpen: ha a fejét sem tartja még, tarkóig, ha a fejét már tartja, vállig, ha a felsőtestét is tartja már, hónaljig támasszon.

Folytatjuk!