Befőzés egészségesen 2. – Hogyan fertőtlenítsük az üvegeket
2015. szeptember 24. írta: KK Kriszta

Befőzés egészségesen 2. – Hogyan fertőtlenítsük az üvegeket

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy az egészséges befőttet lehetőség szerint tartósítószer (és persze más egyéb kemikália) nélkül kell tudnunk megoldani, aminek az egyik legfontosabb eszköze az üvegek fertőtlenítése. A fejünk tetejére is állhatunk, ha ez a lépés nem történik meg, szinte biztos, hogy bepenészedik a nagy erőfeszítéssel és gonddal eltett befőtt.

Az üvegek fertőtlenítésének több módja is van, végigveszem ezeket, hogy pontosan hogy kell csinálni! A különféle dunsztokról a következő bejegyzésben mesélek.

A fertőtlenítés első lépése, hogy alaposan, meleg vízben és mosogatószerrel kimossuk az üvegeket. Nem felejthetjük el azt sem, hogy teljes munkaterületet és az eszközöket is érdemes elmosni, és mondjuk legalább citromsavas vízzel fertőtleníteni. Természetesen alapszabály, hogy az üvegek száját/belsejét a fertőtlenítés után már nem szabad érinteni, hiszen ezzel megszüntetjük a sterilitást.

shutterstock_241127575.jpg

Ha a kifőzés módszerét választjuk – amin megmondom őszintén, igen csodálkoznék – akkor tegyük a lecsurgatott üvegeket egy nagy fazékba, és engedjük fel vízzel az egészet. Nagyon fontos, hogy az üvegeket és a fedőket is teljesen ellepje a víz! Forraljuk az egészet 15 percig, majd steril csipesszel szedjük ki, közvetlenül a felhasználás előtt.

Ennél egy egyszerűbb változat, ha sütőben sterilizáljuk az üvegeket. Állítsuk az elmosott üvegeket egy tepsibe, amelybe a jobb hőelosztás miatt a végén öntsünk vizet. Érdemes az üvegek aljára is egy kis vizet önteni. 160 ºC-on 15 percig forrósítsuk az üvegeket, szintén csak egyenként vegyük ki őket. Hasonlóan mikróban is sterilizálhatunk.

Ha mosogatógépbe helyezzük az elmosott üvegeket (lefelé fordítva), majd mindössze egy szárító programot futtatunk le, a szárítást végző forró levegő elvégzi a fertőtlenítést. Már nem is olyan ritkaság a házi sterilizálógép, pl. olyan háztartásokban, ahol pici gyerek van. Használjuk bátran erre a célra is!

Ha kész a fertőtlenítés és persze a lekvár is, töltsük az üvegekbe, majd „azon melegében” csavarjuk rá a kupakokat jó szorosan és fordítsuk fejre pár percre. Ez egy újabb módszer arra vonatkozóan, hogy a lekvár „szája”, azaz az üveg pereme és a kupak belseje csírátlanodjon.

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr777815854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrie 2015.09.24. 21:18:58

Én Natrium perkarbonát - ot használok. Forró vízben feloldok literenként 3-4 grammot. Utána beleteszem az üvegeket kb 5 percre. Ha nem élelmiszer ipari tisztaságú a perkarbonát akkor elöblítem az üvegeket. És kész. Gyors, olcsó, környezet barát, egyszerű.

hds.istván 2015.09.25. 14:51:57

A legegyszerűbb a nedves üveget 2 percre mikróba tenni. Mindent kiöl.
süti beállítások módosítása