Hajmosás házi szerekkel
2015. október 09. írta: KK Kriszta

Hajmosás házi szerekkel

Őszintén megmondom, én azért kezdtem házi megoldásokat keresni a hajmosásra, mert egyre többet olvastam a gyári samponokban alkalmazott tartósító és mindenféle adalékanyagok káros hatásairól.

Így nem akartam ezeket használni, viszont elérhető áron nem kaptam olyan sampont, amiben nincsenek ezek benne, így nem maradt más, mint hogy magamnak kotyvasszak. (Ugyanaz a sztori mint a fogkrémmel, amelyről itt és itt olvashattok.)

shutterstock_140007019.jpg


A legegyszerűbb módszer
A legegyszerűbb módszer mindennek a tisztítására a szódabikarbóna használata. Ez igaz a takarításra és a mosásra ugyanúgy, mint a fogmosásra és a hajmosásra is (és persze még ezer más dologra). Könnyen előállítható a „sampon”, az eljárás pedig kíméletes és hatásos, sőt az eredmény is szép lesz.


Fél liter vízben oldjunk fel két evőkanál szódabikarbónát, majd – akár több lépcsőben – nedvesítsük és dörzsöljük át vele a hajunkat. A legvégén csináljunk almaecetes öblítést (egy teáskanál egy pohár vízbe) és akkor nem csak tiszta, de fényes is lesz a hajunk, sőt nem fog elektrosztatikusan feltöltődni sem.


Természetesen a rendkívül egyszerű alaprecept turbózható. Ha a víz helyett gyógyteát használunk (csalánt – szabályozza a zsírtermelést, kamillát – gyulladáscsökkentő és világosítja a hajat, zöldteát – fertőtlenít és összehúzza a pórusokat stb.), akkor ezek hatásait is élvezhetjük. Tehetünk bele pici sót, ami hatásosan fertőtlenít és nagyon gazdagon táplálja a fejbőrt, így összességében a korpás hajra jó választás. Adhatunk hozzá mézet, ami szintén fertőtlenít és táplál, valamint természetes hidrogén-peroxid-tartalmánál fogva világosítja a hajat. Elférhet benne egy-két deci sör is (nyugi, az almaecetes öblítés után nem marad szaga), amely élesztőtartalma révén erősíti a hajszálakat.


Kicsit bonyolultabb módszer, amihez szintén kevés összetevő kell


A tojásos hajmosás először hajmeresztő gondolat lehet. A tojássárga zsírtartalma kiválóan oldja a fejbőrön és hajszálakon felgyűlt zsírt, miközben rendkívül gazdag beltartalma táplálja a hajat és a fejbőrt. A fehérje kollagéntartalma erősíti a szálakat.


A tojásos hajmosás mikéntjére visszatérünk legközelebb!

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr867952162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.