Az a csodálatos agyag
2015. szeptember 24. írta: KK Kriszta

Az a csodálatos agyag

Biztos mindenki hallott már az agyagpakolásokról, vagy látott már olyan vicces fotókat, amelyeken az ismerősök tetőtől-talpig feketére bekenve pózolnak egy törökországi tengerparton. Bizony, az agyag jótékony hatású pakolás, de ezen kívül még számtalan dologra jó, ismerkedjünk meg kicsit a fajtáival, a felhasználási módjaival, gyógyhatásaival!

Ősidők óta használják

Már az egyiptomiak is alkalmazták az agyagot, és akkor még nem is feltétlenül az ízületi vagy a bőrre gyakorolt kedvező hatásai miatt. Fertőtlenítő hatását a mumifikálási eljárásban használták ki, de gyógyítási célra is eredményesen vették igénybe gyulladáscsökkentő, vérzéscsillapító tulajdonságait. Akár belsőleg, akár külsőleg alkalmazzuk, nagyon felerősíti a sejtek és szövetek méregtelenítő folyamatait, így hozzájárul azok megújhodásához regenerálódásához.

Érdekes, hogy az állatok is gyakran alkalmazzák, szőrük fertőtlenítésére, sebeik gyógyítására, de emésztési problémáik kezelésére is.

shutterstock_25656952.jpg

Hosszú időre elfelejtődött

Ahogy számos más, természetes gyógymódot is, a gyógyszerek kifejlesztése ezt is háttérbe szorította, de szerencsére napjainkban újra teret nyer a felhasználása, hiszen természetes, rendkívül hatékony és sokoldalú. Hazánkban kifejezetten érdemes elmerülni ennek a gyógymódnak a rejtelmeiben (és persze a módszereiben), hiszen Magyarország rendkívül gazdag gyógyvizekben, és gyógy-agyagokban is. A különféle gyógyfürdőkben mindenhol kérhetünk agyagos pakolásokat (persze nem mindenhol az itthoni kincseket használják, hiszen rendkívül népszerű világszerte pl. a holt-tengeri iszap is).

Hazánkban nagy mennyiségben megtalálható pl. az alginit nevű agyag, amely a legkülönfélébb mozgásszervi betegségekre (reuma, sportsérülések, kopások), krónikus bőrbetegségekre (pl. pikkelysömör), visszér kezelésére alkalmas többek között. Sőt nyugaton nagymérvű kutatások folynak ezen agyagfajta felhasználására a rák gyógyításában, hiszen alkalmas arra, hogy erőteljes méregtelenítő hatásával kivezesse a szervezetünkből a rákkeltő hatású nehézfémeket, miközben saját ásványi anyagaival táplálja azt.

Folytatom az agyag fajtáival!

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr657815902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.