Hogyan legyen sokáig napsütötte a bőrünk színe?
2015. szeptember 18. írta: KK Kriszta

Hogyan legyen sokáig napsütötte a bőrünk színe?

Sajnos minden nyaralás véget ér egyszer, és amikor visszatérünk otthonainkba/munkahelyeinkre, néhány nap múlva már csak a barnaság emlékeztet arra, hogy kikapcsolódtunk (mert a kipihentség igen hamar elmúlik). Hogy őrizzük meg a nehezen megszerzett bőrszínt mondjuk a szilveszteri party-ig, amikor szeretnénk a hátunkat koktélruhában kivillantani?

A „tartósításnak” külsőleg és belsőleg bevethető praktikái is vannak, de előzetesen még ne felejtsünk el valamit (amit persze már csak jövőre tudunk alkalmazni). A lassan kialakuló mély barnaság mindig tartósabb, mint a felületi „felégés”, vagyis minél hosszabb ideig tartott, hogy megszerezd, annál hosszabb ideig tarthatod meg. Ez végül is igazságos, nem? Ezért érdemes úgy napozni, hogy lehetőleg a déli órákat elkerülve, gyengébb napfényben vagy félárnyékban töltünk hosszabb időt, mint tomboló napsütésben rövideket.

shutterstock_1726582.jpg

Külsőleg mit tehetünk?

Akinek van hozzá képe, csalhat egy kicsit: használjon halvány önbarnítót (keveset és ritkán), épp csak annyit, amivel fenntartja a meglévő színt.

Kerüljük a radírozást/hámlasztást, sőt igyekezzünk minél tovább megőrizni a hámsejtjeinket. Ennek érdekében kerüljük a fürdést, fogjuk rövidre a zuhanyzást, ápoljunk amivel csak belefér, használjunk mélyen tápláló és hosszan hidratáló testápolót. Erre a jövő héten hozok egy házilag összeállítható példát, addig is tanulmányozzátok a pl. a kókuszolajról szóló bejegyzésem.

No és belsőleg?

A különféle napozóvitaminokat már a nyaralás ideje alatt érdemes elkezdeni szedni, hiszen elősegítik a problémamentes barnulást, majd később segítenek megőrizni a bőrünk színét is. Ezekben elsősorban karotinoidokat találunk, amelyek feladata a természetben az élőlények védelme az UV-sugárzás ellen. Kiváló antioxidánsok, védik a szöveteket az öregedési és degenerációs folyamatok ellen, csökkentik a gyulladásokat és hosszan megőrzik a bőrszínt. Természetesen a karotinoidokat frissen is beszerezhetjük: a színes gyümölcsök bővelkednek bennük, itt is a minél-annál elve érvényesül, vagyis minél sötétebb egy gyümölcs, annál több van benne.

A karotinoidok közül a legfontosabb a béta-karotin, amelyet főleg a narancs színű termésekben találsz: sütőtök, répa, narancs, sárgadinnye, édesburgonya.

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr697797940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.