A leégés otthoni kezelése
2015. július 02. írta: KK Kriszta

A leégés otthoni kezelése

shutterstock_18534247.jpgA nyári időszakban mindenhonnan az folyik, hogy mennyire vigyázni kell a napozással. Már az óvodások is tudják, hogy délben nem szabad napra menni, és be kell kenni magunkat ötven faktoros krémmel és napszemüveget kell hordani. Ha megengedtek egy javaslatot, én lazítanék a szabályokon – pl. nem árt néha napszemüveg nélkül kimenni, hogy a szem kapjon természetes fényt és töltődhessen belőle az idegrendszer – de a fokozatosságnak én is nagy híve vagyok.

Ugyanakkor a legjobb szándék mellett is előfordul, hogy az ember leég, gyakran nem is napozás, hanem munka vagy egyéb megmásíthatatlan körülmény játszik közre a szerencsétlenségben. Nézzük hát, mit tudunk magunkkal kezdeni otthon és természetes szerek használatával, hogy minél hamarabb véget vessünk a kínjainknak!

Ha észleltük, hogy leégtünk, az első és legfontosabb dolog a hűtés. Ez egyrészt jólesik, hiszen a leégett testrész ég és lüktet, másrészt megakadályozza, hogy a mélyen fekvő szövetek is megsérüljenek. Hűtésre használhatunk szimpla hideg vizes borogatást, túrót, tejfölt, lehűtött zöld vagy menta teát. Ez utóbbiak már a táplálásról-ápolásról is gondoskodnak. Érdemes a „hűtőegységet” addig a bőrön hagyni, amíg maga is át nem melegszik, majd addig lehűtés után újra és újra visszatenni vagy pótolni, amíg a bőr érezhetően le nem hűl. Ha az egész testünk leégett, érdemes hűvös vízből fürdőt engedni és abba beleülve hűteni az egész testfelületet.

A krumpli, uborka, paradicsom szeletelve jó, akkor is ha nem salátát készítünk, hanem a leégett testrészeinket borogatjuk vele. Mindegyik tele van olyan anyagokkal, amelyek csökkentik a gyulladást, elősegítik a sejtek regenerálódását, táplálják a szöveteket, csökkentik a károkat.

A súlyos égés kezelésére kiváló a tojásfehérje, hiszen kollagéntartalma maximálisan táplálja a bőrt, miközben megőrzi annak rugalmasságát, így az égett rész nem fog húzódni, viszketni. Az orbáncfű és a körömvirág borogatás és krém formájában is csodálatosan nyugtatja a bőrt, a felhólyagosodott/kisebesedett részeket fertőtleníti és felgyorsítja a hegesedést és gyógyulást.

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr67591350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása