Készítsünk házilag napvédőt!
2015. június 05. írta: KK Viki

Készítsünk házilag napvédőt!

Lassan belépünk a nyárba, és amilyen ereje van a napnak, érdemes valamilyen módon védekezni a leégés ellen. Ismerhettek már, nem vagyok nagy híve a bolti dolgoknak, ráadásul a naptej elég sarkalatos kérdés a „hűminekebbe ez a vegyszer” és a „jobbanmérgez minthaleégnék” témákban. Vagyis tartok tőle, hogy nem nagyon lehet olyan naptejet kapni a piacon, amit magamra kennék, vagy ha igen, akkor aranyárban.

Így hát inkább marad a DIY, vagyis otthon összekutyulom magamnak a dolgot. Ez nem csak azért jó, mert tudom mi van benne, hanem azért is, mert a bőrtípusomhoz vagy a bőröm állapotához igazíthatom.

diynaptej1.jpg

Többféle készítményt is fogok mutatni, különböző fényvédő erősségben. Kezdjük a szimpla olajkeverékkel – hidegen sajtolt olaj-mániámról ebben és ebben a bejegyzésben győződhettek meg –, amelyet kreol bőrűeknek ajánlok, vagy olyanoknak, akik kibírják a fokozatos napozást, ugyanis nincs benne fizikai védelem. A napozóolajhoz kiváló a len-, olíva-, szezám-, dió-, kender, kókusz-, és levendula-, körömvirág-, homoktövis-illóolaj. Kiváló bele a kakaóvaj, hiszen gazdagon táplál és szükséges még bele egy olyan olaj, amely igazából nem sajtolt olaj, hanem ún. macerátum, vagyis áztatják benne a termést, ez a sárgarépaolaj. Mindegyik kiváló bőrápoló, gyulladáscsökkentő, regenerálódást elősegítő, illetve a sárgarépaolaj fényvédő.

A napozóolaj alapját a kókusz-, olíva-, és a kakaóvaj adja. Ezekből vegyünk mondjuk 100-100 ml-t. A többi hidegen sajtolt olajból 50-50 ml szükséges, az illóolajokból pedig pedig 10 csepp. Természetesen nem kell mindegyik összetevőt alkalmazni.

Vannak, akik úgy készítik a napozóolajat, hogy a hidegen sajtolt olajakat összekeverik, majd egy bő szájú befőttesüvegbe néhány ág körömvirág, csarab és egy lereszelt sárgarépa tetejére öntik, majd hagyják állni néhány napig. Leszűrés után lehet hozzátenni igény szerint az illóolajakat.

Legközelebb napozókrémet készítünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://noivonalak.blog.hu/api/trackback/id/tr227515582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása